A facility management új verzióját
hozza el a New Version

 

Első, bemutatkozó cikkünkben összegyűjtöttük mindazt, amit fontosnak tartunk elmondani magunkról és az iparágunkról: egyúttal virtuális üdvözletnek is szánjuk, mint egy első találkozás, amely során elmagyarázzuk, hogyan gondolkodunk a facility management támogatásáról – és mi áll ennek “új verziója” mögött a gyakorlatban.

 

rodeo project management software iqLVxrHp46k unsplash 1

Honnan jövünk – és merre tartunk

2010 – megalapul a New Version Kft., de ennél még régebbre szükséges visszamennünk az alapítók cv-jében: korábban ugyanis multinacionális cégeknél végzett, tanácsadói

tevékenységük révén váltak a téma szakértőivé. New Version Kft.-ként így már két évtizedes tapasztalattal segítjük egyszerűbbé, hatékonyabbá és nyomon követhetővé tenni vállalatok létesítménygazdálkodási folyamatait, és jelentősen csökkenteni a fenntartók költségeit.

E húsz éves tanácsadói tapasztalatunk segítségével célunk, hogy szélesebb körben ismertebbé tegyük a létesítménygazdálkodást segítő digitális technológiákat – hogy a nagyvállalatok által már bejáratott rendszerek a kis- és középvállalatokat is szolgálhassák.

 

Mi az a Facility Management és hogyan alakítjuk át?

A Facility Management – bár sokan (tévesen) kizárólag a takarítási feladatokkal társítják a kifejezést – magába foglalja mindazon tevékenységeket és nyilvántartásokat, amelyek egy ingatlannal kapcsolatban szükségesek lehetnek: azért fogalmazunk ilyen tágan, mert meglehetősen sokrétű témáról van szó, hiszen ide tartozik az összes karbantartási feladat, az eszközök menedzsmentje, a bérlők nyilvántartása, a felújítások, átalakítások nyomonkövetése, energetikai, vagy épp épületbiztonsági információk kezelése, és így tovább. Könnyű belátni, hogy ez hatékonyan csak egy okos, korszerű rendszerrel menedzselhető.

 

Ez lesz az FM új verziója

Épp a fent említettek miatt valljuk, hogy az excel-táblázatok kora rég lejárt – helyette olyan digitális platformra van szükség, amely a takarítás, karbantartás, pénzügy és jog virtuális kézfogását éri el, és tökéletesen alkalmazkodik a vállalati folyamatokhoz, minden egyes nap támogatja a működést. 

Egy ilyen rendszerrel hirtelen átláthatóvá válik minden fontos tényező. Felmerülhet bármilyen kérdés, a platform választ ad: Milyen fűtés üzemel az adott épületben? Mikorra van ütemezve a következő takarítási szolgáltatás? Mikor volt a legutóbbi átalakítás, és pontosan mi történt akkor? Hány db füstjelző működik egy adott emeleten? Mikor esedékes a klímarendszer következő karbantartása? Mikor esedékes a bérleti szerződés újratárgyalása?

… és még megannyi, napi működést érintő kérdés az, amelynek megoldását rendszerünk tökéletesen integrálja – így hozva el az ingatlannyilvántartás és létesítménygazdálkodás támogatásának új verzióját.

modern residential buildings with outdoor faciliti 2021 08 26 17 11 11 utc 1
 

Megoldásunk, 20 éve tökéletesítve

Tevékenységünk középpontjában tehát egy olyan digitális FM (Facility Management) rendszer áll, amelyet ügyfeleink céges ingatlannyilvántartó és vagyongazdálkodási irányítópultként használnak. Fontos hangsúlyoznunk, hogy nem egy szoftver viszonteladói vagyunk – tevékenységünknek ez csak egy szükséges része, ami az egy éve alakult üzletágaink által kínált  tervezés, kivitelezés, vagy a már régóta nyújtott – ingatlanállomány felmérése és a rendszer bevezetése palettán helyezkedik el. A szoftver funkcionalitása és bevezetése minden esetben ügyfélre szabott, hiszen minden cégben más-más adottságokkal és folyamatokkal kell számolni – és azokhoz alkalmazkodni.

A szoftvertermék Archicad alapú, hazai fejlesztésű, és a bankoktól a közműszolgáltatókon át számos vállalat alkalmazza, amely vagy jelentősebb ingatlanállománnyal rendelkezik, vagy épp az ingatlanfejlesztés/menedzsment áll tevékenységének középpontjában.

 

“Törődnek velem” – jelentik ügyfeleink

Épp a fenti személyre szabott jelleg, és a gondoskodó attitűd az, amiért ügyfeleink a leggyakrabban hálásak nekünk – számunkra ugyanis egy együttműködés nem arról szól, hogy hamar kipipálhassuk a projektet. Minden partnerünkkel hosszútávú kapcsolat alakul ki, olyan barátságos légkörben, amiben valóban számíthatunk egymásra – “szolgáltató/ügyfél” kapcsolat helyett egyenrangú partneri viszonyban.

 

Ezért nem hallott még rólunk

Jogosan merülhet fel Önben a kérdés, hogy ha 20 éve jelen vagyunk a piacon, miért nem hallott még rólunk. Történetünk úgy alakult, hogy túlnyomórészt nagyvállalati és államigazgatási projekteken dolgoztunk – és ezen ügyfelek felé más csatornákon kommunikáltunk. Hogy csak néhány példát említsünk, partnereink között megtalálható az ERSTE Bank, MVM Group, KEF és az Antenna Hungária.

Most azonban bővítünk üzleti modellünkön, és elérhetővé tesszük szolgáltatásainkat a KKV szektor felé is: a rendszer ugyanis teljesen flexibilisen skálázható, és gyakorlatilag az ingatlanállomány nagyságától függetlenül képes segíteni az optimálisabb és költséghatékonyabb napi működést.

 

Írjuk tovább történetünket együtt!

A létesítménygazdálkodás szerintünk izgalmas: tény, hogy rengeteg kihívást tartogat az iparág, ám okos megoldások tárháza áll rendelkezésre, és e témákat Önnel is szeretnénk megosztani. Épp ezért, ezen a blogon számos tartalommal készülünk a létesítménygazdálkodás kapcsán, illetve érdemes követni Linkedin csatornánkat is, amelyen rendszeresen jelentkezünk aktualitásokkal.