Okos épületek üzemeltetése vs hagyományos facility management

 

A facility management szektor az elmúlt évtizedekben jelentős iparággá nőtte ki magát, amelynek szolgáltatási köre egyre csak bővül. Ahogyan az eszközeink, a minket körülvevő épített környezet is folyamatosan fejlődik és a technológiai innovációknak köszönhetően egyre “intelligensebbé” válik. Az okos épületek térnyerése azonban sok kérdést felvethet, többek között a létesítménygazdálkodás területén is. 

Mit is jelent az okos épület kifejezés? Milyen előnyökkel és milyen kihívásokkal jár az üzemeltetők számára? Vajon a hagyományos létesítménygazdálkodás is lehet okos?

Alábbi cikkünkből mindenre választ kap.

 

Egy kis facility management történelem

A facility management kifejezést 1960-ban használta először az Electronic Data Systems alapítója, akkor még csak az IT -rendszerek hálózatkezelésére hivatkozva. A szakma az ezt követő években rohamos fejlődésnek indult és a létesítménygazdálkodó szakemberek tevékenységét hamarosan kiterjesztették a kereskedelmi területkezelés minden elemére. A facility management, mint a stratégiai szervezeti tervezés folyamatainak szerves része, egy 1979-es konferencián képviseltette magát.  A következő évben önálló iparágként ismerték el és az Egyesült Államokban hivatalosan megalapították a Nemzetközi Létesítménykezelő Szövetséget. A szektor óriási utat járt be azóta és mára az üzleti világ összes jelentős szereplője a gazdaságos üzemeltetéshez létfontosságúnak ismeri el. 

A kezdetben gondnoki feladatokhoz hasonló tevékenységeket ellátó szakemberek feladat- és felelősségi köre az idő előrehaladtával egyre bővült. Ma már a facility management feladata, hogy biztosítsa a létesítmény főtevékenységének zavartalan működését. A létesítménygazdálkodó szervezetek ma már akár 200 különböző szolgáltatást képesek nyújtani a szervezetek számára.   

Egy dolgozó a telefonjával nyitja az okos épület bejáratát

 

A technológia fejlődése magával hozza a munkahelyek és egyéb létesítmények épületeinek és berendezéseinek fejlődését is, amelyhez a létesítménygazdálkodási szakembereknek is folyamatosan alkalmazkodniuk kell. Az elmúlt években megjelentek az úgynevezett okos épületek, amelyekkel együtt járó változások természetesen befolyásolják a facility managerek munkáját is. Nézzük meg hogyan!

Mitől lesz okos egy épület?

Az épületeket a beépített szenzorok “teszik okossá”, amelyekkel folyamatosan kommunikálni lehet egy központi vezérlő szoftveren keresztül. Ezek az érzékelők az épület minden helyiségében megtalálhatóak és folyamatosan információval látják el a vezérlő egységet. Az épület üzemeltetői és az illetékesek bármikor ellenőrizhetik ezeket az adatokat és akár távolról is utasításokat adhatnak a rendszer számára. 

Ez a fejlett technológia számos előnnyel jár, amelyek közül az első és legfontosabb az energiahatékonyság. Az automatizált rendszereknek köszönhetően a hagyományoshoz képest, a napi működtetési költségek akár 10-20%-a is megtakarítható. A biztonságosságot is fontos kiemelnünk, mint az okos épületek egyik lényeges előnyét. Az érzékelőknek köszönhetően a rendszer azonnal érzékeli, ha nyitva maradt egy nyílászáró, ha folyik valamelyik csap, vagy füst keletkezik a létesítmény területén és erről a beállított programok szerint jelzést küld. A kényelmi faktor sem elhanyagolható tényező. A beprogramozott okos berendezések lekapcsolják a villanyt, vezérlik a redőnyöket, szabályozzák és optimálisan tartják a helyiségek hőmérsékletét.

Összefoglalva az okos épületekről elmondható, hogy rendszerei rugalmasan alakíthatóak a változó felhasználói igényekre szabva, illetve hogy korunk szigorúbb energiahatékonysági elvárásainak könnyebben megfelelnek.

Kihívások az okos épület üzemeltetésben

Az egyik legnagyobb kihívás már a kivitelezéskor megjelenik. A működéshez szükséges speciális világítótestek és szenzorok elhelyezése az okos épületek esetében korlátozott tervezési lehetőségeket enged.

Ennél nagyobb probléma – a hagyományos épületekhez képest – a kibertámadásokra való fokozottabb kitettség. Az okos épületrendszereket megtámadó hacker lekapcsolhatja az áramellátást, megtagadhatja a belépést az épületbe, megszakíthatja a kommunikációt vagy ellophatja a rendszerben tárolt adatokat. Az okos épületek kiberbiztonságának folyamatos ellenőrzése és fenntartása nagy kihívást okoz a facility managerek számára.

Talán közép, vagy hosszú távon már többségében ilyen okos épületek üzemeltetését fogják ellátni a létesítménygazdálkodó szakemberek hazánkban is. Egyelőre azonban még a hagyományos facility management a jellemző. Ez persze nem azt jelenti, hogy technológiailag elmaradott lenne a szektor.

Okos megoldások a hagyományos facility managementben

Ma már a hagyományos ingatlangazdálkodás is szoftveres támogatással egyszerűsödik, olyan rendszerek segítségével, amelyek digitálisan leképzik a teljes épületállományt 3D-ben bejárható módon. Emellett pedig tárol valamennyi épületgépészeti, állományi és eszközinformációt. 

Ezekre a rendszerekre az iparág többféle rövidítéssel is hivatkozik, a funkcionalitásaik részben fedik is egymást. Ilyenek például a BMS (Building Management System), vagy a CAFM (Computer Aided Facility Management) rendszerek, melyek többsége az épületek BIM modelljeinek (Building Information Modeling) információkkal paraméterezett, 3D adatállományaira épül.

Az általunk képviselt digitális létesítménygazdálkodási megoldás is erre a technológiára épül: sokoldalú facility management szoftver, a hatékony és a jövedelmező ingatlangazdálkodásért. A rendszer segítségével a teljes ingatlanvagyon egyetlen, jól átlátható digitális felületről kezelhető.

Facility manager egy tablettel a kezében

 

Íme a négy legfontosabb előnye:

  • Teljes átláthatóságot biztosít: minden információ egy helyen, digitálisan rendelkezésre áll, így a szervezeti egységek központi, naprakész erőforrásként számíthatnak a rendszerre, legyen szó az épületgépészeti adatokról, vagy épp a tulajdonviszonyokról, bérlőkről.
  • Multifunkciós: A szoftver számos különböző modullal és funkcióval egyszerre több vállalati terület munkáját is segíti, beleértve a terület- és az  eszközmenedzsmentet, a napi szintű karbantartási feladatok menedzsmentjét és minden egyéb erőforrás-gazdálkodásban érintett részleg támogatását. 
  • Egyszerűbbé teszi az erőforrásgazdálkodást: A karbantartási munkák tervezhetősége, az ad-hoc feladatok és meghibásodások elhárításának szervezése merőben átalakul, hiszen a rendszer nyilvántartja a határidőket és a folyamatokat egyaránt. Segítségével valós időben nyomonkövethető, hogy épp milyen tevékenységek zajlanak és melyek a következők, így a munkaszervezés nagymértékben leegyszerűsödik.
  • Hozzájárul a jövedelmezőbb gazdálkodáshoz: Valós és teljes képet biztosít az épületekről és azok állapotáról, valamint a bevételi és költség adatokról. Ezzel segíti a megfontoltabb döntéseket és tervezést, amely a teljes szervezet hasznára válik.

Bővebb információ a New Version digitális létesítménygazdálkodási szoftvermegoldásáról

Végszó

Napjainkban még a hagyományos épületek vannak többségben, a technológiai fejlődés azonban töretlenül halad előre és vele együtt az okos ingatlanok száma is. A jövőbeli létesítmények feltehetően más típusú kihívások elé állítják  a létesítménygazdálkodókat és minden bizonnyal a feladatköreiket megváltoztatják majd. A digitális facility management megoldás azonban épülettípustól függetlenül mindig megbízható támasza lesz a szakembereknek. 

Ön hagyományos vagy okos épület üzemeltetéséért felelős? Bárhogy legyen is, számíthat a segítségünkre: ingyenes konzultációs lehetőséget biztosítunk, amely során áttekintjük igényeit, jelenlegi kihívásait és megvizsgáljuk, hogyan tudna az Ön segítségére is lenni a sokoldalú facility manager szoftverünk.